
A Virológiai Nemzeti Laboratórium munkatársai negyedik alkalommal tértek vissza Bangladesbe, ahol nem csak kutatómunkát végeztek, de terepi tréningeket, workshopokat és előadásokat is tartottak, hogy hozzájáruljanak a helyi tudományos közösség fejlődéséhez és inspirálják a következő generáció kutatói. A tudományos expedíció során, Dr. Lanszki Zsófia az emlősöket, főként a gyümölcsevő denevéreket, illetve a házi- és haszonállatokat érintő vírusokat vizsgálta. A kutatóval a terepmunkáról és annak eredményeiről beszélgettünk.
Milyen céllal utaztatok Bangladesbe?
Ez volt a harmadik alkalom, hogy visszatértem Bangladesbe, ahol eleinte a gyümölcsevő denevéreket vizsgáltuk a Nipah-vírus jelenlétének kimutatására, ami az emberek esetében magas kockázatú patogénnek (kórokozónak – a szerk.) számít. Emiatt ez egy WHO prioritású listán szereplő megbetegedés. Az elmúlt években elkezdtünk más, rokon vírusokkal is foglalkozni, amelyek kutyákban, kecskékben, marhákban, vagyis házi- és haszonállatokban vannak jelen. Emellett kollégáim a szúnyogok által terjesztett betegségeket is vizsgálták.
A Paramyxoviridae víruscsaládban – amelybe a Nipah-vírus is tartozik – több olyan vírus is található, amely nem csak az embereket, de az állatokat is érinti. Ilyen a szopornyica vírus, amellyel a PhD dolgozatomban foglalkoztam, és amit már az első két bangladesi expedíció során is vizsgáltunk. Elég nagy számban találtunk beteg kutyákat, emiatt elkezdtük kiterjeszteni ezt a vizsgálatot a haszonállatokra is, melynek eredményeként olyan vírusokat találtunk, amelyekkel itthon nem találkozhatnánk, hiszen teljesen más az agrárágazatunk berendezkedése, és teljesen másképp védekezünk a különböző betegségek ellen.
Ha itthon megjelenik egy-egy betegség, azokra egyből tudunk reagálni, viszont Banglades egy 170 milliós ország, aminek a területe nagyjából másfélszerese Magyarországénak. Mindenhol élnek emberek és egyszerűen nyomon követhetetlen a különböző haszonállatoknak mozgása is. Alapvetően az, hogy ilyen sok ember él itt, biológiai szempontból azt jelenti, hogy magas annak a kockázata, hogy elkapják a különböző megbetegedéseket, hiszen nagy az interakciók száma az állatok és az emberek között.
Ellátogattatok egy helyi állatpiacra és állattartó telepekre is, ahol két állatorvostudományi egyetem hallgatóival együttműködve számos mintát gyűjtöttek. Mit eredményeztek ezek a vizsgálatok?
A korábban említett víruscsaládba tartozó vírusokat vizsgáltuk, a helyszínen pedig azt tapasztaltuk, hogy nagyon sok tünetes állat is van. Ez az állatpiac esetében különösen érdekes, hiszen ezeket az állatokat fogyasztásra értékesítik.
Ezek elfogyasztása az emberekre nézve veszélyes?
Nem mindegyik. Van olyan betegség, ami csak az állatokat érinti, de volt pár olyan is, ami zoonótikus, tehát ember is képes elkapni. Ugyanakkor már az állatokat érintő betegségek is súlyos következményekkel járhatnak: romlik a tejhozam, a húshozam stb. A másik oldal pedig az állatok szempontja: számukra se jó, hogy össze vannak zárva és egymás közt terjesztik ezeket a megbetegedéseket.
Mennyivel másabb terepen a kutató-, illetve a labormunka az itthoni igen magas körülményekhez és felszereltséghez képest?
Hasonló és mégsem. A laborunk lassan tíz éve dolgozik terepi mobillaboratóriummal, amit eleinte csak itt, Magyarországon használtuk. Ez gyakorlatilag az eszközöket és a hozzáértő szakembereket jelenti, és alkalmas arra, hogy akár egy erdő közepén meg tudjuk nézni, hogy az adott denevérben benne van-e az a vírus, amit keresünk vagy sem. Ezt az elmúlt évek során elkezdtük használni balkáni országokban is, most pedig már Bangladesben is rutinosan alkalmazzuk. Ez nagyjából úgy nézett ki, hogy reggel felkeltünk, összegyűjtöttük a mintáinkat, bevittük őket a laborba, és még aznap feldolgoztuk őket, vagyis délutánra-estére már megvolt az eredmény, hogy a vírus, amit kerestünk, jelen volt-e az adott állatban, vagy sem.
Milyenek az ottani kollégák? Milyen a szakmai együttműködés?
Csak pozitívat tudok mondani. Mindig fontos bármilyen expedíción, vagy tudományos együttműködés során, hogy bevonjuk a helyieket. Bangladesben nagyon befogadóak az emberek, jó volt velük együtt dolgozni. Az ottani kapcsolatokat néhány évvel ezelőtt még dr. Kemenesi Gábor építette ki. Két nagyobb egyetemmel dolgozunk, ami jelenti mind a helyi kutatókat, oktatókat, mind pedig a hallgatókat. Tehát alapvetően oktatási tevékenység is zajlott.
A cél, hogy ne csak odamenjünk, összegyűjtsük a mintákat és feldolgozzuk, hanem hagyjunk ott valamit, jelen esetben a tudást.
A helyiek minden mintagyűjtésnél, laboratóriumi feldolgozásnál ott voltak, figyeltek és tanultak; együtt dolgoztunk. Tudományos szempontból az is fontos, hogy együtt adunk be pályázatokat, közösen publikálunk.
Milyen eredményei lettek az expedíciónak?
Ez az egy hónap rettentően termékeny volt, sok betegséget megismerhettünk kint. Az eddigiekben emlős oldalról a gyümölcsevő denevéreket mintáztuk a Nipah-vírus kapcsán, illetve a kóbor kutyákat vizsgáltuk Szopornyica megbetegedésre, most viszont a haszonállatokkal is elkezdtünk foglalkozni, és nagyjából egy hét után már 6-7 vírust sikerült kimutatnunk, ami nagyon meglepő eredmény.
Amerre mentünk, találtunk valamit, ezért az út mindenképpen sikeresnek bizonyult, és nem csak a vírusok azonosítása, hanem a helyiekkel való együttműködés szempontjából is. Tervezzük, hogy még visszatérünk és további vizsgálatokat fogunk végezni.
Illetve folyamatosan pályázunk és próbáljuk elérni azt, hogy a helyiek is el tudjanak jönni Magyarországra is.
Említetted, hogy hallgatókkal is dolgozatok együtt. Mi az, amiben részt tudtak venni?
Négyen utaztunk ki, és párhuzamosan dolgoztunk. Az első két hétben a hallgatók két kollégánk kurzusán vehettek részt, ahol a szúnyogokról és az általuk terjesztett betegségekről tanulhattak, mi ezzel párhuzamosan az emlősöket vizsgáltuk. Ők az első két hét után hazajöttek, mi kint maradtunk és folytattuk a munkát egy másik városban, régióban. Volt velünk egy amerikai kolléga is, aki drónfelvételeket készített a denevérkolóniákról. Olyan kamerája volt, ami hőkamera egyben, így a felvételeken kis világító pöttyként látszódtak a denevérek, ahogy a nagy fákon pihennek. A későbbiekben a felvételek alapján meg lehet pontosan számolni, hogy hány denevérből áll a kolónia. Illetve a drónnal tudta követni este a denevéreket, amikor kirepültek és ezáltal olyan adatokat tudott megszerezni, melyekkel eddig nem rendelkeztünk: milyen gyorsan, melyik irányba, milyen messzire repülnek el táplálkozni a kolóniától. Fantasztikus volt!
Hogyan folytatódik a munka most, hogy itthon vagytok? Mi történik ezzel a sok adattal?
Egy-egy ilyen expedíció után fontos, hogy ne hagyjuk abba a munkát. Közösen a helyiekkel szeretnénk publikálni az eredményeinket, illetve gondoskodni róla, hogy mindazt az eredményt és adatot, amit kaptunk, elérhetővé tegyük más kutatók számára is, hogy ezáltal hozzájárulhassunk ahhoz, hogy ezek a Bangladesben található betegségek minél jobban megismerhetővé váljanak nemzetközi szinten. A laborban további vizsgálatokat fogunk végezni; szeretnénk megismerni a vírusok genomját, ennek érdekében genomszekvenálást végzünk, hogy pontosan meg tudjuk mondani, egy vírus melyik törzsbe tartozik, és melyik más régióban, országban írták már le.
Banglades nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a haszonállatok egészségesek maradjanak, hiszen a megélhetésük nagyban függ ezektől az állatoktól, illetve az életminőségüktől, ezért igyekeznek megfelelő védőoltásokat alkalmazni. Így nem meglepő, hogy mindkét egyetem, amellyel együtt dolgozunk, állatorvostudományi egyetem, ahol azon dolgoznak, hogy a haszonállatoknál megelőzzék a különböző megbetegedéseket. A háziállatok, például a kutyák esetében már kicsit más a helyzet, mert amíg a városokban többnyire oltják őket veszettség ellen, addig vidéken nem. Ezt nem veszik olyan szigorúan, mint nálunk, pedig a veszettség 100%-ban halálos betegség. Ennek ellenére
azt láttam a hallgatókon, az oktatókon és a kutatókon is, hogy nagyon igyekeznek: van akarat és szándék arra, hogy javítsanak a helyzeten. Próbálják minél jobban megismerni ezeket a betegségeket, hogy le tudják győzni őket.
Például az egyik kutató a Nipah-vírus kapcsán mutatott egy tájékoztatót, amiben a pálmalé fogyasztás a vírus terjedésében játszott feltételezett szerepére hívják fel a figyelmet. A helyiek bemetszik a pálmafákat, majd az így kinyert cukros nedvet edényekben gyűjtik össze, amiből aztán megisszák. Viszont a denevérek, ha nem találnak elég gyümölcsöt, rárepülnek ezekre az edényekre és megnyalogatják ezt a cukros nedvet, közben pedig beleürítenek. Az emberek pedig ezt megisszák. Igazából soha nem mutatták ki magát a Nipah-vírust ezekben a gyűjtőedényekbe, de mindenki, aki elkapta, az visszamenőleg fogyasztott ebből az edényből. Vagyis a vírus terjedése kapcsán ez a legvalószínűbb elmélet, ami jelenleg rendelkezésünkre áll, és ami alapján próbálnak olyan országos programokat indítani, amivel el tudják érni azt, hogy legalább takarják le ezeket az edényeket, hogy a denevérek ne férjenek hozz.
Vizsgáltátok ezeket az edényeket is?
Korábban volt egy vizsgálat, amikor összegyűjtöttük ezeket a cukros nedveket, de akkor bakteriológiai vizsgálatot végeztünk, de tervben van a virológiai vizsgálat is. Azt is érdekes lenne megnézni, hogy milyen vírusok tudják tolerálni egyáltalán ezt a nagyon cukros közeget.
Mennyire veszélyes ez a vírus az emberre?
Nagyjából 70%-os a halálozási aránya, ez az egyik legkomolyabb kockázatú megbetegedés. Tehát ha valaki elkapja, akkor nagy eséllyel belehal. Emiatt szerepel a WHO prioritási listáján is, és emiatt foglalkoznak olyan sokan ezzel a betegséggel, leginkább megelőzési céllal. Bangladesben egyébként nincsenek nagy esetszámok, nagyjából összesen 300 esetet regisztráltak az elmúlt húsz évben, viszont mivel ennyire súlyos megbetegedést okoz, fontos odafigyelni rá, és minél jobban megismerni ezt a vírust, hogyha megnőnének az esetszámok, azonnal tudjunk rá reagálni.
Hogyan kell elképzelni egy ilyen mintagyűjtést?
Éjszaka, amikor a denevérek nincsenek ott a fán, amelyen élnek, nagy fóliákat terítünk le a földre, a fa alá, így amikor visszaérnek a táplálkozásból, erre ürítenek. Nagyjából három órakor keltünk, négy-öt felé már kint voltunk, kiterítettük a fóliákat, majd visszaértek az állatok, és egy-két órás várakozás után, hét óra felé már el tudtunk kezdeni mintát gyűjteni. Gyakorlatilag pipettával összegyűjtöttük a vizeletcseppeket a fóliáról, ezeket vittük be délelőtt a laborba és dolgoztuk fel. Ennek a módszernek a célja az volt, hogy minél kevésbé stresszeljük az állatokat, akiknek egyébként nagyon fontos szerepük van a beporzásban, ezáltal fontos részét képezik az ottani ökoszisztémának.
Mi volt számodra a legnagyobb hozadéka akár szakmailag, akár magánszemélyként ennek az útnak?
Szakemberként a vírusok, amikkel foglalkoztunk, hiszen olyan vírusokkal dolgozhattam, amelyekkel itt Magyarországon csak tankönyvekben találkozhattam, és ez hatalmas dolog volt szakmailag. Emberileg pedig egy olyan helyre juthattam el, ahova nem biztos, hogy magánszemélyként valaha is eljuthattam volna. Banglades nem egy turistaország, de örömmel fogadják a külföldieket. Megismerhettem egy teljesen más kultúrát, más embereket, egy nagyon befogadó közeget.
Hasznos volt látni, megtapasztalni, milyen egy olyan hely, ahol sajnos nagy mértékű a környezetrombolás, kevés a természetes élőhely, mert az egész országban olyan sok ember él, hogy mindenhol városok, falvak vannak. Legszívesebben mindenkit elvinnék ide egyszer, hogy lássák, mennyire értékes az, ami nekünk itthon van Magyarországon.
Nincs például kiépített csatornarendszer, betonárkokban a járda alatt, mellett folyik a szennyvíz, a nagy népesség miatt pedig nehéz a víztisztítás is. A helyiek immunrendszere nagyrészt már alkalmazkodott ehhez, de mi csak palackos vizet ihattunk, azzal öblítettük le még a fogkeféinket is.
Amikor az emberek ilyen expedíciókról olvasnak, felmerül bennük, hogy mi mindent hozhattatok haza magatokkal...
Nagyon szigorú a különböző betegségek szabályozási rendszere, már önmagában arra vonatkozóan is, hogy dolgozhassunk velük, nem ám, hogy még szállíthassuk is őket. A cél – ahogy a legtöbb esetben – itt sem az volt, hogy hazahozzuk ezeket a betegségeket, hanem hogy kint helyben feldolgozzuk a mintákat. Ezért is vittünk magunkkal mobillaboratóriumot, aminek köszönhetően kint a helyi szakemberekkel, hallgatókkal közösen dolgoztuk fel, és végeztük el a legtöbb vizsgálatot. A fejlődő országokban egyre több olyan szabályozás születik, hogyha elmegy valaki kutatni, akkor a legtöbb országból nem is hozhat haza mintákat, azokat ott helyben kell feldolgozni. Ez teljesen rendben van, hiszen így tudjuk oktatni a helyieket, tudjuk őket segíteni, például a tudás átadásával, eszközökkel, amikkel később dolgozhatnak és el tudják végezni ugyanazokat a vizsgálatokat, amiket mi.
Tudsz ilyenre példát mondani?
Az egyik alkalommal, amikor PCR reakciót mértem össze – amit itthon a hallgatóinknak BSc-n oktatunk gyakorlatban és előadás formájában is –, odajött mellém az egyik állatorvostan hallgató, és tökéletesen elmondta, mi ennek a folyamatnak a menete. Meglepődtem, és megkérdeztem, van-e olyan órájuk, amikor ezzel foglalkoznak, amire azt válaszolta, hogy nem, ő ezt a Youtube-ról tanulta meg, de soha életében nem látta még a gyakorlatban, hogy ez miként történik. Azért is jött oda hozzám, mert nagyon érdekelte az eljárás.
Elképesztő volt, milyen precízen megtanulta és megértette az elméletet, és össze is tudta kötni a gyakorlattal. Ez az igazi tudásvágy.
Milyen kutatási úticélok vannak még tervben?
Mindenképp tervben van, hogy még visszatérünk Bangladesbe. Emellett Kubában kezdtünk el felvenni a kapcsolatot a helyiekkel, és ha minden jól megy, akkor novemberben ki tudunk utazni. Ott egy kicsit megint a saját szívem felé megyek és a Szopornyicával fogok foglalkozni. Úgy tűnik, Kubában van egy különálló törzse, de ez még nem bizonyított, ezért a cél, hogy kimegyünk és megnézzük, milyen Szopornyica törzs van jelen ott. Elképesztő lenne, ha sikerülne bizonyítani és leírni egy új Szopornyica törzset. Ez a vírus egyébként nem csak kutyákban, de sok emlősfajban előfordul, főként ragadozó emlősökben.
Itt Európában a sakálban, aranysakálban, szürke farkasban, de nagymacskákban is kimutatták már. Mivel széles gazdaspektrummal rendelkezik, a fajvédelem miatt is fontos vele foglalkozni, például Magyarországon kimutattuk vidrában is, ami egy fokozottan védett faj. A szűk elterjedésű kis egyedszámú populációk esetén pedig kihalást is okozhat, hiszen ez a megbetegedés komoly egyedszámcsökkenést tud okozni. Amerikában a feketelábú görény utolsó vadon élő populációját tizedelte meg jelentősen a Szopornyica. 2021-ben egyébként sikerrel klónoztak is egy feketelábú görényt, komolyan dolgoznak azon, hogy megmentsék ezt a fajt (tavaly egy klónozott példánynak már egészséges utódai is születtek - a szerk.). Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy ez a megbetegedés emberre nem veszélyes.
Vírusvadászat Bangladesben a Kutatók Éjszakáján
A legősibb művészeti ág, a zene otthonra lelt Pécsen, a legrégebbi magyar...
A PTE ÁOK Orvosi Népegészségtani Intézet és Preklinikai Kutatási Központ...
Kiemelt megtiszteltetésben részesült a Pécsi Tudományegyetem: az egyetem berkein...
Ultramodern digitális tantermet adtak át szeptember 24-én a Pécsi...
A Pécsi Nemzeti Színház és a Pécsi Tudományegyetem kölcsönös együttműködése...
Fiataloknak nyújt személyre szabott életút- és pályaorientációs támogatást az a...
Szeptember 23-án Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adott otthont a 10...
Szeptember 18-19-én Pécsett rendezték meg a XIV. Tudományfesztivált, amely idén...
Ötödik évfolyamát indította el a Kriszbacher Ildikó Tehetséggondozó Program...
Nemzetközi konferenciát rendezett a Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és...
Elindult a Kapocs – Magyar fiatalok világjátéka, egyedülálló kulturális és...
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai és Innovációs Igazgatóság | Portál csoport - 2021.